Mennyivel élvezhetőbb lett volna a mérkőzés, ha nem nyitott pályán játsszák. Két passzt nem tudtak egymásnak adni a játékosok. De nem baj legalább fel lehet mutatni, hogy nézőszám rekordját megdöntötték a WJC-ken.
Sajnos csak összefoglalót tudtam nézni. Ez alapján nekem az jött le, hogy a második harmadnak csak az utolsó 5-6 perce volt nagyon gyalázatos. Fowler viszont kitűnt ebből a rövid összefoglalóból. Jó lenne, ha ezt a játékát tudná állandósítani. A tic-tac-toe gólunk gyönyörű volt. Általában nem jellemző ránk az ennyire kreatív játék. Amúgy értem, hogy Montour slump-ban van, de még így is ezerszer hasznosabb, mint Bieksa. Nem értem, hogy ez az ember hogy játszhat még mindig.
Következő meccsen fogadjuk a Yotes-t, aminek elvileg kötelezőnek kellene, hogy legyen, de nálunk sosem lehet tudni, utána viszont egy kanadai túra Vancouverrel, Edmontonnal és Calgaryval. Annak aki összerakta ezt a schedule-t csak gratulálni tudok. A kandadai mérkőzések után visszajövünk Los Angelesbe és után egyből Denver. Nem értem, hogy miért nem lett volna jobb fordítva csinálni.
Getzlaf is a legjobb playmaker-ek között van a ligában, de nem lehet összehasonlítani McDavid-del. McDavid a kora egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb játékosa. Getzlaf király, elit játékos, de nincs olyan magasságokban, mint McJesus.
Maroon? Véleményem szerint őt az teszi naggyá, hogy McDavid mellett játszik. Ebben a szezonban már nem is megy neki és kezdik eléggé kiutalni Edmontonban.
Andersen ugyanazt hozza, mint nálunk. Semmivel nem több. A különbség annyi, hogy most nincs mögötte egy másik kezdő szintű kapus, ha esetleg hullámvölgybe kerülne. Tavaly is, idén is a pokolba kívánta sok Leafs drukker a gyenge szezonrajt miatt. Egyébként is lehetetlen lett volna megtartanunk. Helyette kaptunk egy draft pick-et, amiből Steel lett, aki jelenleg Kanada első sorát centerezi a WJC-n.
Ez a kupagyőzelem megint olyan, hogy a csapat érdeme, nem csak az ő hármójuké. Úgy beszélsz róluk, mintha kizárólag rajtuk múlott volna, hogy győztesek. Amennyire tudom Lovejoy azóta többször ül a lelátón, mint játszana. Ebből a trióból egyedül csak Boninot sajnálhatjuk. Hagelin si teljesen beszürkült.
Meg is van az első nagy meglepi. A tótok elverték a jenkiket 3-2-re. Egyébként nagyon nehéz most megjósolni szerintem, hogy ki érhet oda a végén. Nem nagyon látok egyetlen olyan csapatot se, amelyik nagyon kitűnne a mezőnyből. Esetleg, nagyon esetleg a svédek.
Edit: most néztem meg utólag az összefoglalót. Azért mind Mittelstadt, mind Bucek gólja iszonyatosan betegre sikerült.
Én nem hiszem egyébként, hogy itt a játékosállomány minőségével van a gond, bár ezzel a védelemmel továbbra se vagyok kibékülve Bieksával az élen. Szerintem edzővel van a hiba. RC még mindig a 10 évvel ezelőtti múltban él, amikor rendelkezésére állt egy Pronger és egy Nieds, akikkel bátran ki lehetett bekkelni az előnyöket és abban az időben még ez az unalmas dump and chase is működött.
Bárcsak látnám, hogy próbálunk valamit csinálni. Akármit. De nekünk kb. annyiból áll most a támadásépítés, hogy belőjük a korongot a harmadba és nem szerezzük vissza.
Az első harmadra elejére vonatkozott a kijelentésem. Akkor tényleg lövésig nem jutott el jóformán Vegas. Ez a harmad viszont gyalázatos. Lindholm nem tudom mit akart most Eakins góljánál-
Én néztem a Kanada-Finnország meccset. Azt kell hogy mondjam, Steel az egész sorával teljesen láthatatlan volt a gólját leszámítva. Remélem ez változik.
Comtois játéka viszont tetszett. Nagy energiával és fizikalitással játszott. Az agresszív forcheck-jei miatt sok korongot szórtak el a finn védők. PK-ban is totál jól mozgott.
Jones megy az amerikaiakkal a vb-re, Badinit azonban kiszórták.
Még két kérdőjel: az egyik Eriksson-Ek a svédekkel, míg a másik Mahura, ugyanis őt visszahívták Fabro sérülése miatt. Ha Fabro nem épül fel időben, akkor Mahura megy. Egyébként nagyon dicsérték a felkészülési meccseken mutatott teljesítményért.
Szerintem a kapott gólátlag nem a kapust jellemezi első sorban, hanem az előtte lévő csapatot. Ilyen kapott gólátlag mellett, úgy gondolom, hogy a 92%-os védési hatékonyság kifejezetten jó (meg úgy általában totál rendben van) valamint ez a mutató inkább prezentálja a kapus teljesítményét. Nyilván kicsit túloztam a Vezinával, de idén főleg neki köszönhetjük, hogy még mindig a vonal közelében vagyunk.
Millernél azért a sok sérülés miatt, nem volt eddig olyan nagy kiindulási alap. 10 mérkőzésnél jár és most láthatjuk is, hogy az utolsó két meccsén, amin védett neki is sokat romlott mind a kapott gólátlaga, mind a védési hatékonysága.
Azért nézd meg, hogy milyen kapusok vannak Gibson előtt. Dell, Luongo (bár ő képes hosszabb távon is ezt a szintet hozni), a kis Subban és Khudobin. Egyikük se jár még 20 mérkőzésnél és Luongo kivételével inkább mondanám mindet backup-nak, ami ugyebár általában azzal is jár, hogy a könnyebb ellenfelek ellen kezdenek.
Egy dolog jutott még eszembe, amit korábban le akartam írni, de elfelejtődött. Nem tudom észrevettétek-e, de idén RC nem teszi be Getzlafot PK-ba, ami számomra kissé érthetetlen, de ugyanakkor örülök is neki, mert nem terheljük túl. Mióta visszatért a sérüléséből, csakis a Blues ellen játszott PK-ban 1 percnél többet, a többi mérkőzésen egyáltalán nem vagy pedig csak pár másodpercet.
Szerintem Gibson idén szintet lépett. Kb Vezina szinten véd és én inkább érzem azt, hogy a védelem nem támogatja őt eléggé. Odáig megyek már, hogy Gibson a legjobb kapusunk Giguere óta. Tavaly hiányzott belőle még a stabilitás, az hogy folyamatosan hozza a jó teljesítményt, de idén erre se panaszkodhatunk.
Tényleg nem lehet rád ismerni ezekkel a hozzászólásokkal.
Egyébként őszintén szólva nekem az utóbbi 10 meccsen erős kétségeim merültek fel azzal kapcsolatban, hogy lesz-e PO. Az általad említett stabilitás iszonyatosan hiányzik a csapatból és én abszolút nem vagyok arról meggyőzve, hogy Kesler és Perry visszatértével drasztikusan csökkenni fog a bekapott gólok száma, amiben ugyebár jelentős romlás van tavalyhoz képest. Versenyben vagyunk, de mindig le vagyunk maradva 1 lépéssel.
A győzelemnek és Lindholm hat trick-jének örülök, de már megint eltapsikoltunk egy kétgólos előnyt úgy, hogy nekünk kellett visszajönni. Én ezért RC-t hibáztatom. Az ő stílusára jellemező, hogy ha van egy kis előnyünk, akkor teknős üzemmódba helyezi a csapatot.
Nagyon fájdalmasak ezek az elszórt pontok. Rettegek attól, hogy év végén ezen fog múlni nekünk a PO. A védelembe szerintem meg csak kéne valaki, mert gyengus ez a produkció. Sok gólt kapunk, sok lövést engedünk.
A fórumban a kiadvány regiszrált látogatói kapnak lehetőséget magánvéleményük kifejezésére.
Ezen vélemények nem tükrözik a kiadó szerkesztőségének álláspontját.